Versenyek

FIRST LEGO LEAGUE

KELET-EURÓPAI DÖNTŐ

iskolánk tanuló is tagjai az egyik döntőbe jutott csapatnak!

A First Lego Ligue legórobot-programozó verseny kelet-európai döntőjében iskolánk két csapattal képviseltette magát.

A HTRoboTeam robotprogramozó csapata, a hétvégén megrendezett a FIRST® LEGO® League nemzetközi robotprogramozási versenysorozat kelet-európai elődöntőjén, amelyen hat országból (Csehország, Szlovákia, Románia, Bulgária, Oroszország és Magyarország) 27 csapat, 270 versenyzője mérte össze tudását, az előkelő 6. helyezést érte el. Az eredmény négy különböző megmérettetésből adódott össze (csapatmunka, kutatási feladat, robot design és robot futás). Legnagyobb büszkeségünk, hogy a „Robot Game” vagyis a programozott robot által elért pontszámunk a negyedik legjobb lett!

Bővebben: FIRST LEGO LEAGUE

Német verseny

Ebben az évben is a Halassy Iskola rendezte kerületünk német vers-és prózamondó versenyét.Különleges alkalom volt ez a számunkra, mert nemcsak versenyzőként, hanem szereplőként is részt vettünk a rendezvényen. Az eredményhirdetés előtt negyedikes németeseink adtak elő jeleneteket  a Hans Hase című zenés német meséből,
Helyezések:
Kukorelli Áron I. helyezés ( 5. 6. osztályos vers)
Rácz Anna IV. helyezés ( 5. 6. osztályos vers)
 
Pankucsi Eszter III. helyezés ( 3. 4. osztályos vers)
Hajnis Réka V. helyezés ( 3. 4. osztályos próza)
nemetverseny1n
nemetverseny2n
Fényképabumunkat itt tekinthetik meg.
 

"Kamilla az Év Gyógynövénye, 2016"

A "Kamilla az Év Gyógynövénye, 2016" c. rajzpályázaton különdíjas lett Illés Kata 2.b osztályos tanuló.
Felkészítő tanára: Kovács-Kiscsinál Melinda
 
IllesKata-Naturland

Kisjelent író - és előadó verseny

Ebben a tanévben is újra megrendezték a német kisjelent író – és előadó versenyt az Újpesti Műszaki Szakközépiskolában. A 7. évfolyam németesei egy kisfilmmel készültek, amivel 2. helyezést értek el.

A csapat tagjai: Miskolczi Luca, Nagy Boglárka, Penke Amina, Szép Sára, Nagy Marcell, Sebestyén Koppány, Földesi András, Eszenyi Gábor, Krotki Bálint

 

irovers

 Fényképabumunkat itt tekinthetik meg.

Újabb fotós sikerek!

A 2016. június végén beadott Szentendre természeti kincsei című fotópályázat eredményhirdetése és díjkiosztója 2016. november 8-án Szentendre Város Polgármesteri Hivatalában a Városháza Galériában megtörtént.

Helyezések:

Kaló Petra 6.c         I. HELYEZÉS

Lipniczki Réka 7.a  II. HELYEZÉS

Krecsmáry Dóra    III. HELYEZÉS ( júniusban végzett 8.b osztályos tanuló)

Továbbá kiállításra került Uy Csenge három fotója is.

Gratulálunk nekik!

 

 A kiállítás 2 hétig megtekinthető Szentendrén a Városháza Galériájában hivatali nyitvatartási időben.

Fényképabumunkat itt tekinthetik meg.

 

Nemzeti értékek és hungarikumok pályázat

Támogatók:

fm logo aranyhung bizott logo

Étlap

 
Ebédbefizetés. (regisztráció szükséges)
 
Ebéd lemondás: 06-1-233-3769
Legkésőbb előző nap 7.30- 8.00 óra között lehetséges.

microsof banner

Partneriskolai Program

Budapesti Fesztiválzenekar

fesztival zenekar

Próbalátogatás
Hangszerkóstoló
Koncertlátogatás kedvezményes áron
Pedagógus kávézó

fenntarto-page-001