Koncertpróba a MÜPÁ-ban

mupa2Az 5.a koncertpróbán járt a Művészetek Palotájában. Erről készült az alábbi beszámoló.

Mikor az épületbe értünk, már késésben voltunk, így nem volt idő részletesen körbenézni, rögtön a próbaterembe siettünk. Pár perc után megláttuk a világhírű Kocsis Zoltánt, aki egyébként kinézetre egy egyszerű férfinak látszott, azonban mikor elkezdett vezényelni, már nem ugyanaz az ember volt.

Nem is nézett a kottára, ÉREZTE a zenét, s olyasmi hibákat hallott meg, amit más biztosan nem. Aki hibázott, dorgálásban részesült, de tudtam, biztosan nem oktalanul. A zenészek mind csak az ő keze után mentek, csodásan játszottak. Az a sokféle hangszer..., és a karmester mindet külön irányította, mégis egyben tartotta őket. Mikor magának a próbának vége volt, átvezettek minket az úgynevezett "zászlóterembe", ahol a programok voltak hatalmas fellógatott plakátokra kiírva. Ott a minket vezető bácsival átbeszéltük az észrevételeinket, majd körbevezetett minket az épületben. Megnézhettük a hatalmas színpadot, az orgona-szimulátort, s magát a különleges tervezésű épületet. Még a plafonon is csillagokként voltak elhelyezve a lámpák, és voltak ferde emeletek! Sajnos ezután máris vissza kellett indulnunk.
Én remekül éreztem magam, s biztosan nem vagyok ezzel egyedül!

Kálmán Judit Mercédesz 5.a

 

Nemzeti értékek és hungarikumok pályázat

Támogatók:

fm logo aranyhung bizott logo

Étlap

 
Ebédbefizetés. (regisztráció szükséges)
 
Ebéd lemondás: 06-1-233-3769
Legkésőbb előző nap 7.30- 8.00 óra között lehetséges.

microsof banner

Partneriskolai Program

Budapesti Fesztiválzenekar

fesztival zenekar

Próbalátogatás
Hangszerkóstoló
Koncertlátogatás kedvezményes áron
Pedagógus kávézó

fenntarto-page-001